"Nagyon régi vágyam volt egy születést végigfotózni... Izgatott lettem a gondolattól is! Hogy tudom átadni az érzelmeket, érzéseket? Hogy lehet szépen dokumentálni egy ilyen intim eseményt? Hogy tudom láttatni az általam látottakat? Egész forgatókönyvek lebegtek a szemem előtt, és vártam, hogy egyszercsak megérkezik a felkérés, és végre beteljesedik ez a vágyam is.... (Szuper életem van, hiszek a pozitív energiákban és a gondolat teremtő erejében...)

Nem hiába vártam Zsuzsi, régi barátnőm megkeresett, hogy fotózkodjunk pocakosan, ha van ötletem adjam elő, benne van mindenben! Huuu, ismerem Zsuzsit, ha Ő mondja, az úgy is van! Volt ötletem.... Sziklaszirt, lebegő textília, gyönyörű, gömbölyű pocakos amazon.....(még egy pocakosnak sem mertem előhozakodni ezzel...)

Igen! Benne van!                                                                                                                                                         Szuper, másszuk a sziklát, fotózunk, közben beszélgetünk, babákról, szülés élményekről, várakozásról, és akkor jön a kérdés: lefotóznám-e a szülést? Jesszus! Hát perszehogyigennagyon!!!!                                                                   Egy álmom kezd körvonalazódni! Tervezgettem, hogy lesz majd, férjemmel megbeszéltem, hogy lesz a lányainkkal, hogy viszi őket oviba ha nekem mennem kell "szülni"...                                                                                                    Ahogy közeledett Zsuzsi kiírt időpontja, már én is készültségben voltam, csak nekem a fotós cuccom volt összekészítve...

Aztán egyszercsak egy hajnali telefonnal indul az "álom munkanap". Zsuzsi hívott, hogy a kórházban vannak, azt mondta ráérek, szerinte indítsam el a lányokat és utána ráérősen induljak.... Szavaira az adrenalin kezdett indulni, no meg én.... Reggel 5-ig bírom visszatartani magam az indulástól... Fél hatkor már a szülészeten vagyok. Izgatottan osonok a folyosón a kis szoba felé. Benyitva Zsuzsit találom és Párját, csendben beszélgetnek.                   Lepakolok, nem akarok zavarni... Nem zavarok, mondja Zsuzsi és látom már kezdi átadni magát a folyamatnak.      Az ágyon papírok, nem olvasok bele, de megakad a szemem egy rajzon melyen egy bimbóját nyitó rózsa van.         A metafóra ott kattog onnantól a fejemben. Tudatosul, hogy ez most egy "igazi szülés" lesz, csilli-villi kórtermek ide vagy oda, rideg króm kiegészítők, nem nyújtanak melegséget... Zsuzsi nyugalma, határozottsága, összpontosítása és befeléfordulása ami meghatározza a reggelt. Közben fotózok, dokumentálok....

Lefotózom az órát, a rózsás rajzot, a szoba sötétjében ölelkező leendő anyát és apát... Csendben, jön a szülésznő, átkísér minket a szülőszobára. Kivilágosodik, közben meghatottan nézem kettejük tökéletes összhangját, ahogy Zoli minden figyelmét Zsuzsira összpontosítja, szerető érintések, ölelés, lassú ringató tánc....                               Csendben vajúdó várakozás, néha bejön a szülésznő, minden szava bíztató, támogató. Ami nagyon szembetűnő, hogy mindenki "Zsuzsi játékát játsza", amit Ő jó csapatkapitányként, mozdulatokkal, halk szavakkal, szemrebbenéssel irányít... Hihetelen ezt látni és kicsit részese lenni. Szépen halad minden, azt gondolom úgy, ahogy annak lennie kell. A szülésznő talán 9 körül szól, hogy hamarosan benéz az orvos... Doki benéz, ekkor még nem zavarja meg a kis csapatot, nem úgy mint 11 órakor, következő "látogatásakor"...        

Ekkor már határozott hangon közöl! Közli, hogy nem halad jól Zsuzsi... Közli, hogy fáradt! Közli, hogy oxitocyn kell! Ha ebben a tempóban haladunk, éjfélre sem lesz meg a gyerek! Közli, hogy gyorsítani kell az eseményeket! Nekem összeszorul a torkom ( az én szülésem ezen a ponton vált rémálommá, megijedtem, nem kérdeztem...mire felocsúdtam, már a műtőben vágták a hasam....) Nem így Zsuzsi! Az ágyra támaszkodva megvárta míg a következő fájás végetér, majd a fogai között, kipréselt egymondattal, minden félelem nélkül zavarta ki a dokit a szülőszobából. Nem hisztizve, csak úgy határozottan... Azt hiszem a Doki is megérezte, amit én.... Ez most nem olyan lesz mint szokott.... Itt most nem egy betojt, félelmekkel teli, kismama van, akit két mondattal leteper, kétvállra fektet és gyors szikevágásokkal hamar elintéz.... Kompromisszumként adott Zsuzsinak még egy órát...." Délben visszajövök az oxival! " fenyegetessel kihátrált. A szoba újra csendes lett, bár már a kétkedés, kis bizonytalanság megremegtette kezem... Igaz látszatra csak engem bizonytalanítottak el az orvos szavai...                                                                     A szülésznő biztosította Zsuzsit, hogy jól csinálja, Zsuzsi is biztosította önmagát, hogy jól csinálja, én meg döbbenten álltam.. Hogy mert dönteni a saját testéről, saját szüléséről...???? Milyen hülye gondolat ez, nem?? Merészelt dönteni, ellentmondani, mikor a saját testéről volt szó.... Ennek kellene a világ legtermészetesebb dolgának lenni... Mondom: KELLENE!!!

A közjáték után nem volt idő sokáig bizonytalankodnom.... Fotózni kellett, mert innen már felgyorsultak az események. A karmester vezényelt, a szülésznő és Zoli jó zenekarként tovább játszott... Csak a fájások erőssége és sűrűsége változott, de ezt is pár mélyebb sóhaj, és egy-egy zuhanyzás jelzett.... Mire legközelebb az ígért, déli időpontban megjelent a doki, nem oxitocin kellett, hanem egy kistakaró, amibe be lehet mindjárt csavarni az újszülött babát.                                                                                                    Én meghatottan fotózok, dokumentálok, elönt az az érzés, ami leírhatatlan.... Egy kis élet születésénél vagyok jelen, koncentrálok, hogy ne remegjen a kezem, a könnyeken át fotózok. Fantasztikus, csodás élmény! A bébi gyönyörű, óriási, az újdonsült szülők boldogok , a mellékszereplővé avanzsált doki csendben teszi a dolgát, ami így normális, pont azt, ami a szerepe egy szülésnél. Ellenőrzi hogy a placenta maradéktalanul megszülessen, ha kell rekonstruál. Ennyi. Még lefotózom mikor Zoti először nézi meg édesanyját, gyönyörű és visszaadhatatlan pillanat.

Hárman vannak.... könnyes szemmel nézi apa és anya gyermeküket, a kicsi anyja mellén pihen.... Bibliai....     Lassan vége az én munkámnak...gratulálok, búcsúzom, indulok. Izgatottan rohanok haza, hogy lássam a képeket, amik születtek. Boldog vagyok, azt látom a képernyőn amit akartam! Az élmény még hetekig elkísér, nem tudok másról beszélni...                                                                                                                                                     Olyannak lettem részese amire végképp nem számítottam. Egy igazi szülésnek, amiről oly sokat olvastam, de magam nem élhettem át ( császárral szültem mindkét lányomat..)                                                                     Ámulattal gondolok Zsuzsira, köszönöm hogy részese lehettem a csodájának!                                                                   Ui: az élmény hatására 2 hét mulva, nem várt fordulatként megfogant harmadik gyermekünk, Tomi"